Felhasználónév: Jelszó:
Oldal: 123
Szerző
Topic neve: Egészségügy, orvosi ellátás
népszerűMiklós
Adminisztrátor
3609 hozzászólás
Profil megtekintése
Egészségügy, orvosi ellátás
1. hozzászólás - 2009.03.03. 14:45:22
Amikor gyerek voltam, feltétel nélkül megbíztam az orvosokban. Úgy gondoltam, ha beteg vagyok, elmegyek az orvoshoz, és meggyógyít, az összes tanmese is ezt tanította. Aztán amikor felnőttem, kiderült, hogy a dolog nem egészen így fest. Sok esetben az orvosok is csak tippelnek, hogy mi baja lehet a betegnek. Az orvostudomány rengeteget fejlődött, de még nagyon sok fejlődni valója van. Persze azért elég gyakran megfelelő vizsgálatokkal megállapítható lenne, mi baja van a betegnek, csak nincs rá keret vagy nincs rá idő vagy nincsenek megfelelő eszközök. Jópár évvel ezelőtt hosszú hónapokon át kaptam különböző szemcseppeket úgy, hogy az orvosoknak nyilvánvalóan fogalma sem volt, hogy mi bajon van, aztán elmentem máshova, ahol egy alapos vizsgálat után egy hét alatt meggyógyítottak. Az első helyen egy idő után megkérdeztem, hogy miért nem vesznek egy könnymintát, nézik meg mikroszkóp alatt, miféle baktérium a kórokozó, és célirányosan adnak rá gyógyszert. "Régen csináltuk, de mostanában már nem" volt rá a válasz. De a közelebbi és távolabbi rokonságból is számos hasonló példa akad. Ez a szakma is olyan, mint a többi, van, aki ért hozzá és lelkiismeretesen végi a munkáját, van, aki nem annyira - és ezért nem lehet hibáztatni az orvosokat, ez minden szakmában így van.
Mégis, az élet védelme, a gyógyítás kiemelkedő fontosságú, nem véletlen, hogy a mindenkori politika is másképp kezeli, mint egy átlagos szakmát. A lakással, autóval, internet hozzáféréssel ellentétben az egészségügyi ellátás alanyi jogon jár mindenkinek, és ez egy nagyon jó elképzelés - de a dolog valahogy mégsem akar működni. Az egészségügyben dolgozók legtöbbje nincs megfelelően motiválva, hogy a munkáját maximális hatékonysággal végezze. Ha a többi szakmát vesszük alapul, nyilván itt is az lenne az optimális modell, ha minél jobb, gyorsabb és szakszerűbb ellátást akarsz, annál többet kéne fizetned. Csakhogy itt a rendszer alapvetően más, mindenki a jövedelmétől függöen pénzt dob a nagy kalapba, és a kalap tartalmból fizetik mindenkinek az ellátását. Tehát hiába fizetsz masszív tb-t, ugyanúgy órákat kell várnod a rendelőben vagy a kórházban, míg az előtted levők lehet hogy minimál tb-t fizetnek vagy még annyit se (2-3 évvel ezelőttig még a tb kártyák érvényességét sem ellenőrizték). Ráadásul a kórház a pénzt mindenképp megkapja az ellátásod után, akár sikerül meggyógyítaniuk, akár nem. Sokan szidják az USA egészségügyi rendszerét, ahol a minimális biztosítást fizető csak alapellátást kap, és a baleseti sebészeten a műtét előtt előre kérik a tb kártyát. De az a rendszer legalább működik, mert részben a piacgazdaság mintájára épül fel.
A vizitdíj bevezetését egy zseniális ötletnek tartottam, mert számos problémára adott egyszerre megoldást.
1. Nem kellett a hálapénzzel görcsölni.
2. Csökkent a várakozási idő a rendelőben, nem kellett azokra az öregasszonyokra várni, akik csak beszélgetni akartak egy kicsit a doktorral.
3. Az orvosok fizetése látványosan megugrott, végre kezdtek annyit keresni, amennyit megérdemeltek.
4. A jó orvos / kórház, ahová többen mentek a jó híre miatt, több pénzt is kapott.
A Fidesz népszavazása a vizitdíj eltörléséről nem az emberek érdekeit szolgálta, hanem a saját politikai érdekeit. Ezzel az erővel lehetett volna szavazás az adók csökkentéséről vagy a négynapos munkahét bevezetéséről is. A Gyurcsány-kormány azon kevés intézkedéseinek egyikét tette semmissé, ami valóban sokat segített volna a problémák megoldásán. Az volt a legszomorúbb, hogy az orvosok közül is sokan ellenezték a vizitdíjat (de az eltörlése után természetesen követelték, hogy az állam kárpótolja őket a kiesett bevételért - ez meg is történt, hitelből és a mi adónkból).
Persze, nem azt mondom, hogy privatizálni kéne az egészségügyet, de itt is az kellene, hogy az emberek dönthessenek, mennyit fizetnek: aki csak az alapellátást, az csak az alapellátást kapja "ingyen". Milliók fizetnek minimál tb-t vagy még annyit sem, ugyanakkor az ellátásuk sokkal többe kerül. A dolog hátránya az lenne, hogy egy szegény embernek nem feltétlenül lenne pénze a veseátültetésre. Viszont legalább az emberek nagyobbik része normális ellátást kapna, és az egészségügyi dolgozóknak is több pénz jutna, jobban lehetne őket motiválni.
Pontszám: 5.29
irritálówinnieNő
Végzetúr mester
2177 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
2. hozzászólás - 2009.03.03. 14:54:35 (Válasz Miklós #1 hozzászólására.)
Idézet: Miklós - 2009.03.03. 14:45:22

A Fidesz népszavazása a vizitdíj eltörléséről nem az emberek érdekeit szolgálta, hanem a saját politikai érdekeit. Ezzel az erővel lehetett volna szavazás az adók csökkentéséről vagy a négynapos munkahét bevezetéséről is.


OFF, de:

jó meglátás, bizony.

és az adócsökkentést is megszavaznák. naná.

természetes, hogy káros döntés volt, de az is természetes, hogy remek és populista politikai húzás. egy pártnak az a célja, hogy hatalomra kerüljön, minden egyes döntésével a 4 évente beszedett szavazatmennyiséget kell maximalizálnia. és egy ellenzéki pártnak ez a dolga.

a szavazó pedig dönt, hogy azért szavaz a pártja mellett, mert egyetért vele, vagy mert szavazatával a későbbi hatalomra jutását segíti.

(nem vág a témába, csak ilyenkor mindig eszembe jut, hogy milyen keveseknek van önálló gondolata politikával kapcsolatba, hogy mindenki csak a "PÁRT" (mindegy melyik) álláspontját szajkózza. ez a kérdés is remekül megmutatta. nem az, hogy melyik válasz nyert, hanem az, hogy mennyien hitték, hogy káros a vizitdíj (nem az összes eltörlésre szavazó, sokan tudták, hogy jó, csak nem arra szavaztak), amit valamilyen formában így is, úgy is megfizetünk. így viszont tovább burjánozhat az orvosi korrupció:)
Pontszám: 4.18
népszerűMortimerFérfi
Végzetúr mester
4247 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
3. hozzászólás - 2009.03.03. 15:06:17
Szerintem ne menjünk el a vizitdíjas népszavazás felé, ugyanis azt fórumokban egyértelműen lehetett látni, hogy számtalan leszavazó is elismerte, hogy jó az ötlet, csak azt a fidesz egy nagy kormányellenes demonstrációvá alakította.

"de itt is az kellene, hogy az emberek dönthessenek, mennyit fizetnek: aki csak az alapellátást, az csak az alapellátást kapja "ingyen". Milliók fizetnek minimál tb-t vagy még annyit sem, ugyanakkor az ellátásuk sokkal többe kerül. A dolog hátránya az lenne, hogy egy szegény embernek nem feltétlenül lenne pénze a veseátültetésre."

Azt is tegyük hozzá, hogy aki a legkevesebbet fizeti, az számtalan ok miatt valószínűleg a legtöbbe is kerül. Ugyanis aki a legkevesebbet keresi, az valószínűleg nem vesz vitamint a boltban, kevesebb zöldséget/gyümölcsöt eszik, és sokkal nagyobb arányban költi fizetését cigarettára/alkoholra, mint a magasabb keresetű ember.

Az egészségügy reformja szerintem sokkal kevésbé a pénzről szól, mint inkább személetmód-váltásról. Például infarktus után kötelezni lehessen bizonyos egészségesebb életmódra (például cigi abbahagyása), amit ha nem tesz meg az illető, akkor fizetnie kell adott ellátásért. Franciaországban részben így működik, de Magyarországon ez esélytelen.
Az egészséged érje el a szinted kétszeresét!

Minden információ a Végzetúrról! Küldetések szakértelmek felsorolása, és még LE-t is kapsz, ha használod!http://vegzetur.wikidot.com/
Pontszám: 4.40
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
4. hozzászólás - 2009.03.03. 16:17:33
Azért azt vegyük figyelembe, hogy nagyon sokan semmit sem fizetnek a TBnek. Makro szinten nagyon sokat segítene, ha TB-ért kapna mindenki alapellátást, amibe beletartoznak a szükséges műtétek, így a veseátültetés is, de ugye a legolcsóbb eljárást kapná. Akinek van pénze/igénye fizessen más biztosítónak, aki állja a költségesebb, nem feltétlenül szükséges eljárásokat, vagy ne fizessen semmit csak az adott szolgáltatás díját, amit ténylegesne igénybe vesz.
És ez megint egy olyan dolog, mint a nyugdíjreform, hogy lesz egy réteg, aki megszívja gyakorlatilag azonnal. És az ember hozzáállása pedig mutatja, hogy demokratikus szocializmust szeretnének az emberek.
Ha piaci alapon működik a rendszer (mondjuk nem szeretem a tiszta piacot, mert akkor valaki mindig rosszul jár), akkor a biztosítónak érdeke, hogy fizess, de ne vegyél ki pénzt, tehát ösztönöz téged arra, hoyg egészségesen éljél. És az egészséges élet nem csak a primőr áron múlik (aminek vitamintartalma kérdéses, de legalább sok gázt kapott a konténerben). A dohányzás is érdekes kérdés, mert ugye bevezették a dohányzásmentes szórakozóhelyeket és már megvannak az első érdembeli statisztikák melyek szerint kevesebb cigi nem fogy, de a pubok/kocsmák látogatottsága 30%-kal csökkent.
Mi veheti rá az emberek tömegét, hogy megtegyen valamit, ami nem kényelmes? Ha pénzt kap érte (mégha átvitt értelemben is).

@winnie
"Remek" húzásnak nem tudnék nevezni egy a társadalom számára káros döntést, mert rá kellene döbbenni, hoyg a politikusok azért vannak, hogy az ország és a társadalom fejlődjön, gazdagodjon, és nem azért, hogy hatalomra kerüljön és kizsigerelje ennek érdekében, aki elé kerül, mert a lényeg azon húsos fazék sűrűbb része.
A hozzászólást Shiako módosította 2009.03.03. 16:22:55-kor
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5.33
népszerűBenőkeFérfi
Végzetúr
73 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
5. hozzászólás - 2009.03.03. 18:34:31 (Válasz Miklós #1 hozzászólására.)
Sajnos pár meglátásod nem helyes - szerintem. De a többség stimmel.
Vegyük elsőnek a szakmai hozzáértést, amit nyilván külön kell kezelnünk minden más szakmától. Egy elgondolkodtató példa miért vannak olyan orvosok, akik olyan hülyék hozzá, mint a... AZ orvosin minden tantárgyból - akár elméleti, akár gyakorlati - át lehet menni akár harmadjára is kettessel, sőt, sokadjára is ha a félév ismétléseket is figyelembe vesszük. OK, ez minden más szakon így van, de talán pont az orvosin nem kellene, hogy így legyen. Mi az, hogy kettes, tipikusan csak a két végletosztályzat kellene szerintem. A fizetős részét meg végképp hagyjuk, de egy példát megeresztek itt is. Több külföldi, többnyire arab - ez nem a faji, hanem nyelvi megkülönböztetés jelen esetben - hallgatóval beszélgettem angolul, mert magyarul nem nagyon tud, csak pár szót. Nos, angolul sem igazán tudtak társalogni. Ha sem a magyart nem beszéli és érti rendesen, sem az angolt, akkor milyen nyelven oktatják őt? A meglepő válasz; két választási lehetősége van: angol és magyar. Biztos kiváló szakemberek lesznek belőlük is...
De az egészségügy nem csak az orvosokból áll, hanem ápolókból is pl, ami szintén megérdemelne egy külón hasábot.
Nézzük a vizitdíjat. Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy megoldotta a paraszolvencia kérdését? Mert természetesen az a rész nem úgy működik, hogy kap a doki 300 ft-ot, és akkor milyen boldog lesz.
Az orvosok jelentős része pénzéhessé vált, és többségben azok, akik már egyébként is tetemes vagyonnal rendelkeznek.
Egyszerűen megvannak a tarifák, a helyárak, amit az orvos zsebébe kell csúsztatni, akkor az ember feneke fényesre van nyalva, egyébként pedig köpnek rá, akármekkora tb-t is fizet.
Erre bizony megoldást jelentene az "amerikai" rendszer. Nem részletezem, a pár sorral fentebbiekkel nem nehéz összehozni.
Mindezek ellenére minden tiszteletem azoké az orvosoké és egészségügyi dolgozóké akik a körülmények ellenére sem esnek egyik kategóriába sem az általam vázoltak közül.
A hozzászólást Benőke módosította 2009.03.03. 18:35:27-kor
Pontszám: 5.20
népszerűBenőkeFérfi
Végzetúr
73 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
6. hozzászólás - 2009.03.03. 18:43:21
Egy meglátás. Akinek van pénze, az már most is megfizeti a költségesebb szolgáltatást, és elmegy magánorvoshoz, magánrendelőbe sok esetben.
Bármilyen meglepő, nem sok különbség van a "fekete" tarifák, és a magánváltozata között. Persze ez a példa erősen sarkított, nem minden probléma kezelhető egyformán mindkét variációval, ami a fentebbi állítást befolyásolhatja.
Pontszám: 5
kedvencAnababaNő
Végzetúr mester
484 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
7. hozzászólás - 2009.03.03. 21:20:57
Tipródom egy ideje azon, hogy mit írjak...

Szóval először is minden tiszteletem és elismerésem azoké az orvosoké, akik elhivatottságból, valljuk be sokszor elég mostoha körülmények között teszik tisztességesen a dolgukat.

Fejlődési lehetőséget (és most nem a finanszírozási rendszerről beszélek) elég sokat látok, ami kis odafigyeléssel nagy előrelépést jelenthetne mind a betegek - és általuk az orvosok számára is:

stílus és kommunikáció - nem tudom, hogy tanítanak-e valamit e témakörben az orvosin, de valljuk be lenn hova fejlődni (kivételeket lásd fentebb)
Sajnos volt alkalmam az átlagnál mélyebben alámerülni az egészségügy bugyraiban, és az alapvető problémát a nem megfelelő kommunikáció, illetve a kommunikációhiány területén látom. Annyi, de annyi minden egyszerűbb és könnyebb lenne, ha az orvosok és betegek megtanulnának beszélgetni egymással, odafigyelni egymásra. Tudom, néha a betegekkel/hozzátartozókkal sem könnyű, ráadásul ugyanarra a hírre teljesen másképp reagálhatnak még ugyanazok az emberek is más-más élethelyzetben, de ezért lenne hasznos ezekre az orvosokat felkészíteni - tudják kezelni a reakciókat (pszichológia?) és akkor talán a betegek is úgy éreznék, hogy emberszámba - embernek veszik őket, nem egy következő megoldandó feladatnak.
Időnként hihetetlen harcokat kell vívni azért, hogy az orvosok beismerjék: van amit nem tudnak - sőt szerintem alig valamit ismer az emberi test működéséről az orvostudomány/biológia/kémia tudománya. És még keményebb harcot kell vívni mikor az orvosok azt hiszik tudnak valamit, a beteg rákerül a "futószalagra" - általában információhiányban (ideértve azt is, mikor elmondják de nem érti - hogyan is értené ha nem az a szakmája) és az esetek nagy részében bármiféle szakképzett lelki támogatás nélkül. Ezzel gyakran a mérlegelési/döntési lehetőséget veszik el tőle akár olyankor is, mikor a diagnózisról utóbb kiderül, hogy téves.

Nem mondom, hogy könnyű a helyzetük, de némi empátiával (mindkét oldalról!), türelemmel sokat lehetne lendíteni az orvos-beteg kapcsolaton. Szerintem. (és igenis vannak olyan orvosok, akikkel ez működik!)

Benőke: nem minden szolgáltatás érhető el pénzért is; és nagyon kevesen vannak akik a drágább kezeléseket/beavatkozásokat saját zsebből ki tudják fizetni. És van, amikor a pénz sem tudja megmenteni valakinek az életét, mert nem tart még ott az orvostudomány...

Mortimer: egyetértek, a szemléletmód-váltás hasznos lenne, de kérdés, hogy hol húzod meg a határt - a cigi elhagyásánál vagy a kialakult betegség kezelésében történő részvételnél? És mi van akkor, ha olyan kezelést akarnak alkalmazni, amelyre lelkiismereted/hited alapján nem mondhatsz igent? És mi van akkor, ha rossz a diagnózis? És mi van akkor, ha .....
Pontszám: 8.57
utáltTristram01Férfi
Végzetúr tanonc
12 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
8. hozzászólás - 2009.03.03. 22:16:20
hmm... érdekes téma

Először is Miklós nem teljesen értünk egyet a vizitdíjjal kapcsolatban

1.hálapénz akkor is volt a legtöbb helyen legfeljebb jobban a fű alatt ez nem hiszem hogy nagymértékben csökkentette volna a hálapénzes gondot bár való igaz valószínűleg csökkentette volna a hálapénzt kérő orvosok számát.
2.ez már kényesebb téma.Nem tudom e hogy vagy vele, néha engem is idegesítenek az ilyen idős emberek, de azért lehet hogy egy ilyen beszélgetés menti meg az életét vagy esetleg másét extrém esetben.Én úgy gondolom hogy ezt az érvet te sem gondolod túl komolyan.
3."végre kezdtek annyit keresni, amennyit megérdemeltek."
Ezt úgy mégis miből veszed? Mennyit érdemel orvos aki minden nap életeket ment illetve egy másik aki minden nap életeket dönt romba amiatt mert ő nem elég képzett/okos ahhoz hogy jó orvos legyen? nem hiszem hogy van a világon olyan orvos aki annyit kap amennyit megérdemelne legalábbis ha pénzben gondolkodsz márpedig jelen esetben erről volt szó.
4.ebbe nem igazán akarok belefolyni az ötlet tényleg nem volt rossz de szerintem a megvalósítása elég hülye volt.

Amit én is nagy gondnak tarok az az amit Anababa is mond: az orvos beteg kapcsolat, bár erre nem igazán van megoldás.Talán az egyik nagyon új szakma lehetne a megoldás de ez sem erre a dologra fektette a hangsúlyt:az orvos-pszichológusok. Ezek az emberek jól képzettek a pszichológia és az orvostudomány területein is természetesen ezek az emberek se nem pszichológusok se nem orvosok a kettő között mozognak és segítik az orvos tudományt azáltal hogy olyan betegségeket próbálnak felfedezni,kezelni, gyógyítani amire fizikai ok nincs de a probléma mégis fennáll (Pl. megnagyobbodott szív szindróma)

Tudom ez kicsit OFF volt ahhoz képest amit eddig írtam de csak arra akartam rávilágítani hogy ők azok az emberek akik ezt képesek lennének megoldani.

A biztosításos részhez nem igazán tudok mit hozzáfűzni talán csak annyit hogy az Amerika példa ugyan jó de nem feltétlen működne itthon is ezért én inkább azt mondom nézzük meg a fejlett egészsésüggyel rendelkező országokat nézzük meg mi annak a módszernek az előnye-hátránya próbáljuk őket kijavítani és kicsit "magyarosítani" és utána vezessük be, és akkor lehet hogy elindulnak a dolgok a jó úton
Pontszám: 7.50
irritálówinnieNő
Végzetúr mester
2177 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
9. hozzászólás - 2009.03.04. 09:55:03
a biztosítással kapcsolatban mindig az ellentmondás lep meg. az ember nem akar vizitdíjat fizetni, de simán kifizeti azon polgártársainak orvosi ellátását, akik nem fizetnek TB-t. ez a kettő valahogy nem jön össze:)

amíg nincs érdekeltté téve a gyógyító fél a gyógyításban, addig az egész TB egy nagy feneketlen verem lesz, ahová az ember vígan dobálja a pénzét, de csak azért, mert nem közvetlenül teszi. ugyanis csak a közvetlen pénzköltés tudatosul benne és épp ezért már párszáz vizitdíj is fáj neki, de sok ezernyi, ki tudja, hova folyó tb-forint nem.
Pontszám: 5
népszerűMiklós
Adminisztrátor
3609 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
10. hozzászólás - 2009.03.04. 11:41:01 (Válasz Benőke #6 hozzászólására.)
Idézet: Benőke - 2009.03.03. 18:43:21
Egy meglátás. Akinek van pénze, az már most is megfizeti a költségesebb szolgáltatást, és elmegy magánorvoshoz, magánrendelőbe sok esetben.

Ehhez azért tényleg kegyetlenül gazdagnak kell lenned, hogy azt mondd, hogy kifizetsz egy csomó pénzt az ellátásért, amiért már korábban máshol fizettél és nem veszel igénybe.

A 300 Forintos vizitdij nem volt annyira aprópénz, mint sokan gondolnák, ez 100-150k pluszt jelentett egy körzeti orvosnak pl. havi szinten.

A váróban állandóan tömörülő öregasszonyokról: természetesen én is tisztelem az idős embereket, és tudom, hogy sokan azért mennek az orvoshoz, mert tényleg betegek, de számos esetben voltam fültanúja olyan beszélgetésnek, amiből kiderült, hogy az illetőnek semmi konkrét baja nincsen, egyszerűen csak beszélgetni jön le a rendelőbe. (Ha nem igy lenne, akkor miért lett a rendelő hirtelen üres a vizitdij bevezetése után.) Viszont ez oda vezet, hogy ha én beteg vagyok, akkor sem megyek le, mert minimum 3 óra a várakozási idő! És azért hogy felirjanak egy antibiotikumot nem akarok kivenni 1 nap szabadságot.
Pontszám: 7.50
népszerűCaveMaNFérfi
Végzetúr mester
2421 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
11. hozzászólás - 2009.03.04. 11:49:39 (Válasz Miklós #10 hozzászólására.)
Azért erről (ha nem is kőgazdag az ember) nagyon hamar megváltozik mindenkinek a véleménye, ha épp megúszta, hogy közkórházban "eltegyék láb alól".
Craslorg legrosszabb klónja - ÉN dobtam vissza a kvízkérdésed (A többiekét is)

Viva la pontozókommandó
Pontszám: 5
népszerűBenőkeFérfi
Végzetúr
73 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
12. hozzászólás - 2009.03.04. 13:46:47 (Válasz Miklós #10 hozzászólására.)
Arra gondoltam, hogy sok "alap" helyen ha az ember nem csenget le horribilis összeget, akkor szóba sem állnak vele, és akkor tartja a markát az összes többi egészségügyi dolgozó is, ami együttesen szép összeget tehet ki.
Egyik ismerősömnél súlyos "betegséget" diagnosztizáltak. Ha nem akarta a gyógyulása esélyeit csökkenteni, mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, ahhoz, hogy előbbre kerüljön a listán. Mindezt annak ellenére, hogy nagyon messze nem átlagos tb-t fizet. Erre jött még rá a "műtéti tarifa", az ápolók pénzelése, stb. A műtét nem egészen úgy sikerült, mint ahogy kellett volna (ezt előre nyilván nem tudhatta). Panasszal fordulhatott a fal felé. Ekkor döntött a magánorvos mellett, gondolta egy próbát megér. Eléggé meglepődtem, amikor mesélte, a különbség árban összesen 5% volt, ha minden kiadást beleszámít, de utóbbi esetben előre tudta mennyit és miért fog fizetni. Ráadásul sikerült is a beavatkozás. Nem, nem milliomos, kb. a hosszú évek alatt félretett összes pénze ráment, de legalább a gyógyulás útjára lépett. Az egészség a legfontosabb ezt nem kell ecsetelnem senkinek sem szerintem, ami nem anyagiasítható, különösen ha emberéletről van szó.
De a lényeg, eleve jobban járt volna, ha elsőnek a magánorvoshoz megy, és ha tisztában lett volna a számarányokkal és a bürokrácia útvesztőjével előre, akkor biztosan kihagyja az első kört.
A példa szélsőséges, de így már érthetőbb talán az előző hsz-em, és az egészségbiztosítási rendszerünk hiányosságaira is rámutat.

Mindezektől függetlenül emelem kalapom azok előtt az eü-s dolgozók előtt, akiket nem a plusz pénz szerzése motivál, és akár a balkáni körülmények ellenére is tisztességesen, odaadással végzik a munkájukat.
Pontszám: 6.67
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
13. hozzászólás - 2009.03.04. 15:40:42
Van pár EÜs ismerősöm/rokonom és a hálapénz kb. úgy működik, hogy amikor adod, nagyon kedvesek veled, egyébként éppúgy tesznek rád vagy nem, ahogy egyébként tennék.
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5
kedvencAnababaNő
Végzetúr mester
484 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
14. hozzászólás - 2009.03.04. 19:17:55 (Válasz Shiako #13 hozzászólására.)
Azért vannak olyan helyek (pl. intenzív osztály) és vannak olyan helyzetek, mikor el sem fogadják.

És azért felettébb szomorú volt azt olvasni egy gyerekintenzív osztály ajtaján, hogy náluk senki nem fogad el hálapénzt, de azt szívesen veszik, ha az osztály alapítványa számára a szülők tudnak befizetni, mert alapítványi pénzből tudják csak az ott fekvő gyerekek vérgáz elemzéséhez szükséges vegyszert megvenni. (megj: lélegeztetett gyerekeknek kb napi két vérgázvizsgálat kell, és akkor nem volt akut helyzet amikor soron kívül is kell).

Szóval ne általánosítsanak kartársak, legyenek szívesek!
A hozzászólást Anababa módosította 2009.03.05. 06:29:11-kor
Pontszám: 8.33
fórumozóViszok009Férfi
Végzetúr mester
3922 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
15. hozzászólás - 2009.03.04. 20:15:46 (Válasz Miklós #10 hozzászólására.)
"A 300 Ft-os fizitdíj nem volt aprópénz..."

Kinek nem? Sem az orvosnak sem a betegnek? Vagy pontosan hogy gondolod?
Egyenlőre ennyit a kérdésekből, Én azt hiszem elég jól ismerem az orvosokat, egészségügyet...csak mellékesen szüleim, testvérem orvos.
Annó, amikor lehetett szavazni a vizitdíjról mega többi dologról Én mind 3-ra IGEN-nel szavaztam, miért is?! Csak, hogy egy-két dolgot említsek a sok közük. A vizitdíj ára ugye 300 Ft-ot volt ez majdnem 1 KG kenyér, 1 üveg üdítő ára. A kórházi napidíj(mivel nincs ellehet nevezni ingyenes szállónak is és még étkezést is kapsz...)
És meg kell hogy mondjam nyári munkát dolgoztam faterom rendelőjétől kezdve a mentősökig...és megtudtam egy két dolgot. Ha nincs vizitdíj akkor a betegek eljönnek a rendelőbe többnyire úgy, hogy semmi bajuk sincs,eljönnek mert unatkoznak otthon. Csak, hogy beszélgessenek a Doktor Nővel,Úrral.
A betegek akkor is képesek az Ő doktorjukat hívni, amikor nem kéne. tudom, hogy kötelessége felhívni, de sok esetben, olyan dolgok miatt keresik, amikhez már minimum mentőt kell hívni vagy nevenincs dolgok pl: beütötte a karját...mitcsináljak??
A magyar társadalom többsége, úgy volt a vizitdíjjal, hogy már megint egy újabb költség(főleg az idősebb társadalom és a kisebb jövedelemből élők) Pedig, ha jobban belegondoltak volna 1 liter benzin került volna annyiba, vagy egy magazin. És arra már nem gondoltak, hogy nem mellesleg ebből éltek volna meg a háziorvosok. Ha belegondolunk, hogy mennyibe kerül nekik az, hogy "csak" dolgozzanak...akkor nagyot néznénk. nem tudom, hogy kitudja, ki nem de egy praxis költsége(helytől, várostól függ), de körübelül 2-15 millió forintba kerül,ehhez jönnek a berendezések(kortól függ) és még sorolhatnám. Ezek költségét fedezte volna a vizitdíj, mivel az Egészségügyi Minisztérium nem nagyon bírja állni a "cehhet". Csak információként a háziorvos fizeti a saját kölcségén mind az ápolót mind az eszközöket(fertőtlenítőre, ampullákra, kötszerekre, stb Persze valamennyi támogatást kap az OEP-től.) Faterom fizetése nettó 180 ezer forint és ebből még lejön az ápoló díja, és ezenkívül másodállásként havi 10 * ügyel(24 óra) kórházban, esztékában.
Ha bevezették volna a díjat akkor körübelül feleannyi beteg lenne a várakozóba mint most. E nélkül átlagos szinten 50-80 beteg megy el háziorvoshoz...
A hálapénz:
Nem mindenki kére van "jó orvos, rossz orvos" Akik kérik, elfogadják azok a sebészek, szülészek, fogsebészek. Attól függetlenül, hogy többségük sokkal többet keres, mint társaik. Ha csak a fogorvosokat nézzük egy normális korona megcsinálása elérheti 250 ezer forintot és lehet, hogy keveset mondtam vagy egy hasonló sebészeti eljárás. És még adjunk neki(k) 60-100 ezer forintot? Na nee!
A hálapénzbe beletartozik a paraszolvencia is? Vagy az ugyan az?! Szüleim pénzt nem fogadnak el ,de ha Mariska néni bejön vidékről és hoz 2 csirkét meg 20 tojást, akkor mit mondjon utasítsa vissza? Vagy a kisebbik bűn, nem rossz!? És ne áltassuk magunkat,de ez a része a hálapénznek mindenhol jelen van. Gondolok itt a gimnáziumot befejező diákra, aki érettségiző tanárának(a jó jegy miatt) virágot, csokoládét vagy más ajándékot vesz, vagy a főnökre aki karácsonykor "kedveskedik" a dolgozóinak...

Első nekifutásnak kb. ennyit. Szép napot mindenkinek!
» Tulok «

- Nem kell több kincsesláda, távozz tőlem SáTáN!!!
Pontszám: 8
népszerűMortimerFérfi
Végzetúr mester
4247 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
16. hozzászólás - 2009.03.04. 21:58:23
"Ezek költségét fedezte volna a vizitdíj, mivel az Egészségügyi Minisztérium nem nagyon bírja állni a "cehhet". "

Ettől függetlenül emlékszem én arra, hogy a kórházakban a vizitdíj automatákra rárakták a miniszter fényképét, és alá nagybetükkel a feliratot, hogy MIATTA KELL FIZETNI. Hogy az orvosi kamara hevesen tiltakozott a bevezetése ellen. Hogy _háziorvosok_ közösen kampányoltak, hogy el kell törölni. Vissza lehet nézni, internetes kereséssel gyorsan jön tucatnyi ilyen ujságcikk. (Pl.: http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=21572&ajanlo=RSS) De a legszánalmasabb tényleg az, hogy amikor eltörölték, akkor meg azért pattogtak, hogy "Az állami kasszából kell pótolni az emiatt kieső bevételt."
Szánalmas ország vagyunk.
Az egészséged érje el a szinted kétszeresét!

Minden információ a Végzetúrról! Küldetések szakértelmek felsorolása, és még LE-t is kapsz, ha használod!http://vegzetur.wikidot.com/
Pontszám: 8.75
népszerűBenőkeFérfi
Végzetúr
73 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
17. hozzászólás - 2009.03.04. 22:12:21 (Válasz Viszok009 #15 hozzászólására.)
"Ha csak a fogorvosokat nézzük egy normális korona megcsinálása elérheti 250 ezer forintot és lehet, hogy keveset mondtam vagy egy hasonló sebészeti eljárás.":

Az utóbbi részét nyugodtan a többszörösére szorozhatod. A határ a csillagos ég gyakorlatilag...
Pontszám: 5
népszerűShiakoFérfi
Végzetúr mester
388 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
18. hozzászólás - 2009.03.05. 09:50:18 (Válasz Anababa #14 hozzászólására.)
Ott volt mind a két eset, nem csak a negatív.

Szóval olvassanak figyelmesen kartársak, legyenek szívesek!
Üdv:
Gabi
Pontszám: 5
népszerűArchibald CunninghamFérfi
Végzetúr mester
882 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
19. hozzászólás - 2009.03.05. 23:25:01
Az egészségügy privatizációja tisztulást hozhat. Sokan pórul járnának (ld közbiztonság topic )

A jelenlegi rendszer arra jó, hogy az állami pénzeket korlátlanul lehet rabolni.
A fiamat kutacs ultrahangra kellett vinni, mikor időpontot kértünk a kórházban, rögtön jött a válasz, hogy legkorábban 2 hónappal később van hely, de lehet menni a doktornő maszek rendelésére. Gondoltam rendben így működik az ország, a fiam egészsége az első, fizetek.
A pofátlanság ott jött, hogy aznap délután elmentünk a maszek rendelőbe, ahol nem volt semmi, csak egy asztal székkel, amin a doktornő ült, meg egy ágy, amire a fiamat ültettem. Megnézte, majd kb 1 perccel később közölte, hogy valószínűleg minden rendben, de egy kutacs ultrahangra el kell menni, és másnap reggel bevitt a kórház gépére, ahova előjegyzésre csak két hónappal később lehetett menni. Jelzem csak egy másik gyerek várt ekkor vizsgálatra. Ő a maszek rendelésén nem csinál semmit, de a saját TB-men vett gépre bejuttat. Ezt nem szabad megengedni!!!

Bizony itt is azt vallom, mint közbiztonság, vagy adó ügyben. Megengedhetetlen, hogy egy orvos nevetségesen alacsony pénzért dolgozzon, így bele legyen kényszerítve a hálapénzbe. (Nem véletlenül tanult oly sok évig iszony keményen.) Normális fizetésén felül viszont ne tehesse meg, hogy maszekra használja az állami felszerelést. Ha annyira jó nyisson maszek prakszist.

Példa 2:Az asszony nőgyógyásza maszek. Nem olcsó, de ha elmegy a rendelőjébe van saját ultrahangja, meg mit tudom én mi. Abszolút rendben van, tanult, költött rá, most meg kaszál.
V1
Pontszám: 9
népszerűKarpatiaFérfi
Végzetúr tanonc
14 hozzászólás
Profil megtekintése
Re: Egészségügy, orvosi ellátás
20. hozzászólás - 2009.03.15. 23:00:09
Nagyon nehéz hozzászólni ehhez. A lányom elmúlt 10 éves, így több fronton találkozom az egészségüggyel. Sajnos úgy érzem, nagyon átpolitizált a téma. Miklós és a többiek, ugye nem gondoljátok komolyan, hogy akár a vizitdíjas döntés, akár az ellene szóló népszavazás során véggigondolta volna valaki az itt leírtakat? A fő probléma pont ez: a világ túl materiális alapú lett: a pártok szavazatra gyúrnak, és egy kegyetlenül negatív önszelekció során eleve kizárják a vezetésből a kreatív, építő jellemeket. Tapasztalatból mondom.
Rátérve az egészségügyre: nem véletlen, hogy mi magunkat a "fejlett", "nyugati" civilizációhoz soroljuk. Ennek történelmi alapjai vannak, egyik pillére pedig a társadalmi szolidaritás. Igenis vannak olyan ágazatok, amelyek mindig ráfizetésesek, és a rájuk fordított összeget nem túlfizettetni kell, hanem más ágazatokból "kitermelni", pl. meg lehet adóztatni a multikat - ezt mi közgazdászok régen tudjuk, csak nem divat beszélni róla. Ugyanígy az idősek ellátása, a kultúra fenntartása sem képezheti vita tárgyát, kerül, amibe kerül. Ha a szociális védőháló utolsó foszlányai is átkerülnek a globalizációs fémdobozba, akkor bizony vége az eddigi világunknak. Hogy ez baj-e, nem tudom. De én idealistaként hiszek abban, hogy a jövőt nem a jelen jelenti: a mai válságosdi is csak az emberi természet betegségeinek kicsúcsosodása. Nem lehet a természet kizsákmányolására és virtuális gazdaságra építeni a valódi életet. No, jó messzire mentem az egészségügytől:-)
Pontszám: 7
Oldal: 123
Dobókocka - a sokoldalú kiegészítőAz Idő Kereke tovább forog! Megjelent a befejező trilógia utolsó része!